A VIII. Érdi Kupa szerda esti nyitómérkőzésén a Moyra-Budaörs Handball 26-18-ra legyőzte az Amerikai Egyesült Államok válogatottját. Csak az első néhány percben tudta tartani a lépést a tengerentúli csapat, a játékrész közepére már egyértelmű volt, melyik gárda nyeri az edzőmérkőzést. Mihály Attila minden benevezett játékosának lehetőséget adott a gyakorlásra, vezetőedzőnk elégedett volt a látottakkal. Folytatás csütörtökön 19:45-től a házigazda érdiek ellen ugyancsak az ÉRD Arénában.
„Örültem neki, hogy a lányok rendkívül komolyan vették a mérkőzést. Semmit nem tudtunk előzetesen az amerikai csapatról, így használnunk kellett a fejünket. Méltó ellenfeleink voltak, látszik, hogy modern kézilabdát tanulnak, voltak kifejezetten jó momentumaik a mérkőzésen. Kezdésnek jó volt, tetszett, amit láttam. Az eredmény mellett fontos, hogy szinte az összes játékosomnak voltak jó periódusai.” – Mihály Attila, Budaörs Handball vezetőedző
„Kifejezetten jó volt egy kicsit más kézilabda kultúra ellen játszani. Jól éreztem magam a pályán, de természetesen még bőven van hova fejlődni. Nyilván a hat gólom köszönhető a társaimnak, akiktől kitűnő passzokat kaptam. Megyünk tovább, alakulunk, egyre jobbak és jobbak leszünk. Nagyon bízom benne, hogy egy sikeres szezon vár ránk.” – Dávid-Azari Fruzsina, Budaörs Handball
VIII. Érdi Kupa, felkészülési torna
Egyesült Államok – Moyra-Budaörs Handball 18–26 (8–15)
Egyesült Államok:
Fasold, Newborn (kapusok), Andersen 7 (1), J. Rhoads 3, Sayer 3, Darling 3, Levinkind 1, Hartnett 1, Gascon, K. Rhoads, Merritt, Taylor, Christensen, Fithian, Raiford, Vallove
Vezetőedző: Christian Latulippe
Moyra-Budaörs Handball:
Sipeki, Wéninger (kapusok), Dávid-Azari 6 (1), Ertl 4, Kiskartali 3, Gerháth 3 (1), Szöllősi-Zácsik 2, Hornyák 2, Szabadfi 1, Pásztor 1, Mézes 1 (1), Horváth L. 1, Zsigmond 1, Hajduch 1, Pálos-Bognár, Kaczur
Vezetőedző: Mihály Attila
Az eredmény alakulása: 7p.: 3-3, 17p.: 5-8, 30p.: 8-15, 41p.: 11-19, 48p.: 11-21, 60p.: 18-26
Kiállítások: 6, illetve 4 perc
Hétméteresek: 2/1, illetve 8/3
Sárga lapok: 2, illetve 1
További program:
2018. augusztus 9., csütörtök
18:00 Egyesült Államok – MTK Budapest
19:45 ÉRD – Moyra-Budaörs Handball
2018. augusztus 10., péntek
18:00 MTK Budapest – Moyra-Budaörs Handball
19:45 ÉRD – Egyesült Államok
Eredményhirdetés
A belépés minden mérkőzésre ingyenes.
TEMPÓ BUDAÖRS!